Magyar siker Németországban
Magyarok között az elsőként, férfiak között a 6. helyen és kategóriámban a 2. helyen végeztem Németországban a legutóbbi versenyemen. Milyen jól hangzik igaz? És nincs is benne hazugság! Persze, de az igazsághoz tartozik, hogy egyedüli magyar voltam a 114 induló közül és ebből 9 versenyző volt az én kategóriámban és Németországban élünk egy ideje, ezt sokan tudjátok már, tehát semmi különös nincs abban, hogy itt versenyeztem. Ennek a versenynek számomra nem is volt nagy jelentősége, legalábbis eredményt tekintve, csak annyi, hogy 2 év után újra átélhessem a versenyzés örömeit, a hangulatot és, hogy meghatározzam a zónáimat a téli felkészülésre.
Miért is írom ezeket le? Hogy lássátok, hogy születnek, nem csak futás témakörében, a kattintásvadász bejegyzések. Mindenki vágyik az elismerésre, a figyelemre, a visszaigazolásra a külvilágtól. Sokan versenyekre is ezért járnak. Olyan versenyekre ahol esélyesebbek egy jó helyezést elérni. Félreértés ne essék! Senki érdemét nem akarom elvitatni és a magamét sem lebecsülni. Ez egy nagyon kényes kérdés és kicsit lehet, hogy darázsfészekbe is nyúlok vele.
A Futóirat sorozatról
Ebben a sorozatban a személyes gondolataimat, élményeimet, érzéseimet, esetleges edzéseket, versenyeket szeretném megosztani veletek. A bejegyzéseknek nincs tudományos hátterük és rendszertelenül fognak jönni amikor úgy érzem, hogy szeretnék magamból kiírni valamit. Ezek minden esetben a személyes élményeim/élményeink, tapasztalásaim/tapasztalásaink lesznek. Ezek által jobban megismerhettek minket is.
A „hamis” kép
Vannak személyek akiknek elsődleges céljuk a helyezés elérése és mindegy, hogy hol. Számukra a „könnyen” szerzett érem, a siker a cél és ezért inkább keresnek egy versenyt relatív alacsony résztvevő számmal pl Cipőfüzőfalván és oda mennek versenyezni csakis a dogobóra vágyva. Továbbra sem szeretném elvitatni az érdemeket, sem a kis versenyek létjogosultságát megkérdőjelezni. Nagyon szeretem a családias hangulatot ezeken a versenyeken és én is végeztem kategóriámban 2. helyen kisvárosi maratonon (azt hiszem öten voltunk), és nyertem 2 kilométeres távon is. Jól estek ezek az eredmények és írtam is róluk, akkor még a privát oldalamon. De azzal érdemes tisztában lenni, hogy nem mindegy, hogy egy Spar maratonon vagy Belsőcombpusztán érünk el helyezéseket. Nem arról van szó, hogy ne menj el egy közeli faluban lévő futóversenyre vagy a városod versenyére vagy egy szívedhez közel álló helyszín eseményére. Számomra az a visszás amikor olyanokat hallok, olvasok futóktól, hogy ide megyek versenyezni mert itt van esélyem a dobogóra mert kevesen lesznek, vagy olyan időpontot választanak, szintén kisebb helyen való versenyzésre, amivel párhuzamosan megy egy nagyobb verseny akár EB, VB vagy szimplán népszerűbb esemény a futók körében és tudják, hogy a jobbak ott lesznek. Egy közepes-jó futó egy faluversenyen, ha jól felkészül és még korosztályos bontások is vannak, nagyon esélyes arra, hogy valamilyen előkelő helyezést elérjen. Mégegyszer hangsúlyozva, hogy mindezt csak a dobogó miatt és az ebből születő posztokért amikkel az egójukat ápolhatják. Nem azért mennek versenyre, hogy magukat felmérjék, hogy élvezzék, hogy versenyezzenek, hogy a futótársaik között legyenek. Csakis a sikervágy motiválja őket, a „könnyű” győzelem, és még célba sem értek már látják maguk előtt a gratuláló kommenteket.
Kinek akarsz megfelelni?
Ez a mai kor jelensége ezzel mindenki tisztában van. Annyira szeretnénk megfelelni másoknak, annyira szeretnénk megmutatni, hogy mi is vagyunk valakik, hogy elismerjenek és szeressenek minket. Ha ezen az úton haladunk útközben azt fogjuk észrevenni, hogy elvesztettük önmagunkat. Az ilyen útnak nagy ára van. Aki mások elismerésétől függ az mindig boldogtalan lesz. Önbizalomhiányt, negatív belső párbeszédet, önutálatot ha nem kap visszajelzést, és félelmet hoz magával. Félelmet attól, hogy ha nem teljesítünk, ha nem mutatjuk meg, hogy vagyunk valakik, akkor nem fognak szeretni minket. Például ott az Instagram ahol filteres, előnyös képeket posztolunk, hogy tetszünk másoknak. Vágy a figyelem, az elismerés után. Ez motiválja az olyan versenyzőket is akik szándékosan ezeket a versenyeket keresik, hogy aztán posztolhassanak arról, hogy dobogósok lettek. Kiírják a profiljukra, hogy aranyérem, ezüstérem ezen meg ezen a versenyen, akkor is ha a kategóriájában egyedül versenyzett az illető, és ezt írja ki Instagram-on a biojában, hogy XY verseny első helyezettje. Persze, bármilyen érmet szerezni mindig szép dolog ezt nem vitatom. Ott voltál, megcsináltad és nem feltétlen tehetsz arról, hogy gyenge volt a mezőny vagy kevesen voltak. Ha nem csak amiatt mentél erre a versenyre, hogy a biztos éremre menj, akkor a soraim nem hozzád szólnak.
Mindent a győzelemért?
Sokan nem is tudják de a valóban jól teljesítő versenyzők is szenvedhetnek önbizalomhiánytól és folyton megkérdőjelezhetik saját képességeiket. Ez nem ritka jelenség a sportolóknál. Ez egy másik oldal nézőpontja. Ők rosszul érzik magukat ha csak 6. vagy 7. helyen végeznek egy kemény mezőnyben egy nívós versenyen, és azt látják, hogy a náluk kevésbé jobb futó, egy másik versenyen, ahol kevesebben voltak, aranyéremmel pózolnak. A győzelemre az esélyt tovább növeli az, hogy kis létszámú a verseny és még korosztályos bontások is vannak, így matematikailag nagyobb az esély, hogy valamiféle helyezést érjenek el. Az átlag ismerős Facebook-on annyit fog fel, hogy első meg második lett a versenyen az illető és nem fog utánanézni jobban. Lehet a másik futó, aki csak 6. lett a kenyaiak mögött, sokkal jobb teljesítményt ért el, de rá kevesebb figyelem hárul. Sokan vannak, de még mennyien, akik pl egy akadályversenyen is csalnak. És nem az Open kategória versenyzőiről beszélek. (Ott nem is értem miért csinálják miért nem mindegy hogy 148. vagy 156. helyen érnek célba? Milyen érzés csalva végig csinálni egy versenyt aminek valójában számukra semmilyen tétje nincs? Költői kérdés volt. Ők a teljesítésért jönnének -elvileg – ezért nem értem.) Versenyeztem én is korosztályos csoportban, ahol elméletileg korosztályom legjobbjainak kellene ott lennie, és ott is előfordul a csalás a burpee-k számát tekintve. Mindent megakarnak tenni a jobb helyért, a dicsőségért. Az így szerzett éremre milyen ránézni verseny után? Milyen így begyűjteni a lájkokat? A nap végén elégedetten tekintenek vissza? Igazából ezeknek a versenyeknek óriási díjazása, tétje nincsen. Valószínüleg csak az elismerés iránti vágy hajtja őket, az egójuk táplálása, hogy megoszthassák magukról, hogy miket értek el és a figyelem középpontjában legyenek picit.
Ez az ő dolgok, az ő lelkiismeretük. Az igazi sportolót alázat és szerénység övezi. Az igazi sportoló lelkiismerete tiszta.
Kiért, miért futok?
Az én érdemem, eredményem attól még nem kevesebb, hogy ezen a versenyen ez az eredmény csak a 10. helyre volt elég de máshol meg első lettem volna vele. A fejlődés, az egyéni rekord, a teljesítőképesség eredménye attól még ugyanaz, függetlenül attól, hogy ez egy adott versenyen milyen helyezésre volt elég egy hobbifutó számára. Fontosnak tartom letisztázni, hogy hobbifutókról beszélek és nem azokról akiknek tétje van egy versenynek! Ha pl futsz egy 1:30-as félmaratont, és az neked egy egyéni rekord, az egy népszerű, ismert versenyen sehova nem elég, de lehet, hogy a szomszéd falu által rendezett versenyt megnyered vele. Felteszem a kérdést: Kevesebb az amit elértél? Kevésbé fejlődtél, kisebb az érdemed? Megfutottad az egyéni rekordodat, kihoztad magadból amit szerettél volna és tudod, hogy felülmúltad önmagadat. Ez az igazi jutalom! Hobbifutóként önmagadat kell legyőzni mindig. Másokhoz, mások eredményeihez hasonlítani magunkat egy átlag hobbifutóként nem igazán vezet jóra. Nem tudhatjuk a másiknak milyen sportmúltja van, mennyi ideje volt edzeni, milyen az életvitele és a többi. Aki tanulás, munka, gyerekek, férj/feleség mellett végzik az edzéseiket nem ugyanúgy fognak fejlődni mint akinek napi 2-3 órája, vagy több ideje van edzésekre és gyerekkora óta sportol. Ne őket akarjuk felülmúlni. Saját magunk legyőzése legyen a cél. Az érem csak hab a tortán. Nyílván emberek vagyunk, szeretjük ha megjutalmaznak minket és egy kis hiúság mindenkiben ott van. De ennek csak extrának kellene lennie, egy plusz jutalomnak a beletett munkáért.
Futóirat: Az igazi sportoló alázatos, kedves és szerény, magáért fut és nem a figyelemért. Önmagadat kell minden nappal egy picit túlszárnyalni.
